Moduláris felépítésű ERP rendszer - miért jó a vállalatok számára?

A vállalatirányítási (ERP) rendszer, olyan több modulból álló szoftvercsomag, amely elsődleges célja, hogy összefogja a vállalat egyes részfolyamatait, úgy hogy a szükséges adatokat integrált módon, egy helyen tárolja. Az ERP rendszer adatbázisának köszönhetően naprakész, pontos és a vállalati döntéseket támogató adatok állnak rendelkezésre. Alábbi cikkünkben a moduláris felépítésű ERP-ről, és annak vállalatok számára nyújtott előnyeiről lesz szó.

Mi az a moduláris felépítésű ERP?

Moduláris felépítésű ERP-ről akkor beszélhetünk, ha az adott ERP-ben elérhető modulok (és így az azokban fellelhető funkciók, szolgáltatások) önálló egészként is megállják a helyüket, és az adott vállalat igényeinek megfelelően utólag is bevezethetők. Az ERP rendszer egy-egy modulja egy-egy vállalati folyamatot takar. A modulok integrációja lehetővé teszi a vállalat különböző részlegeinek teljes körű együttműködését, a naprakész és pontos információk áramlását a rendszerben. Mivel az egyes modulok önállóan is működőképesek, így lehetőség nyílik a rendszer fokozatos bevezetésére. A vállalat megteheti, hogy először a sürgősen megoldást igénylő folyamatokat fedi le, majd fokozatosan kiterjeszti a cég teljes folyamatára a vállalatirányítási rendszer használatát. Egy modulárisan bővíthető ERP bevezetésével ráadásul bármely vállalat elkerülheti a későbbi kompromisszumot, hiszen nem kell lemondania a vállalat fejlődésével párhuzamosan jelentkező igények ERP-ben történő kezelésének lehetőségéről.

Miért jó a moduláris ERP a vállalatom számára?

Felépítésének, későbbi bővíthetőségének jellegéből adódóan azért a lehető legjobb választás egy ilyen ERP, mert a bevezetés során a vállalat szabadon eldöntheti, hogy mely modulokra, azon belül mely komponensekre van szükség és melyekre nem. Tehát elegendő első körben azokat a modulokat megvásárolni, amelyek aktuálisan szükségesek és amelyekkel a legsürgetőbb feladatokra lehet koncentrálni. A moduláris felépítés lehetőséget biztosít arra - akár a vállalat bővülésével összefüggésben, akár egy gyártási folyamat bevezetéséhez kapcsolódóan - ,hogy később újabb modulok megvásárlásával az elérhető lehetőségeket, funkciókat kibővíthessék. Mindez a bővítés pedig úgy mehet végbe, hogy a már meglévő adatok, bizonylatok megmaradnak és az új modulban is azonnal elérhetővé, felhasználhatóvá válnak. Tehát a rendszerhez bármikor újabb modulok integrálhatók anélkül, hogy az a meglévő modulok működését bármilyen módon zavarná.

Összefoglalva

Egy moduláris ERP rendszer bevezetését megelőzően tehát érdemes átgondolni, hogy milyen modulokat/funkciókat szeretnénk biztosan elérni a rendszerben, és megrendelés előtt tájékozódni arról, hogy van-e lehetőség később egyszerűen bővíteni az elérhető komponensek, valamint funkciók listáját.

Az Europroof- Integrált vállalatirányítási rendszer teljesen a megrendelő igényeire szabható, moduláris felépítése miatt alkalmas gyártó, értékesítő és kereskedő cégek számára is. További cikkeinkben az Europroof rendszerben található modulok fő funkcióival fogunk foglalkozni. Bemutatjuk, hogyan tudja segíteni vállalata működésének hatékonyságát a rendszer használatával.

Amennyiben felkeltettük érdeklődését, vegye fel velünk a kapcsolatot, minden felmerülő kérdésére válaszolunk!

Kapcsolatfelvétel
Demo letöltése